2013. február 1., péntek

Vélemények nekem, általam


 Hozzá-m-szólásokból :

"Már amennyire megoldható mindenképp próbálj harcolni a gyermekedért."

"számomra egyre jobban úgy fest hogy tényleg csak eszköz voltál a részére, megjátszott érzelmekkel. Még örülnöd is kéne hogy nem tilt el a babától. Itt már tényleg orvosi esetről van szó. Majd ha idősebb lesz a baba mit fog neki mondani apa miért nincs velünk. Szerintem legyél ott a szülésnél még is te vagy az apa. És ha tényleg komolyan gondolja hogy ott lehetsz a babánál amikor csak akarsz ekkor ezzel élni kell ,pláne mint egyedül álló fogalma sincs arról hogy mivel jár egy kisbaba. Mert elégé macerás ez tapasztalat, mert én nekem a párom sajnos nem tudott annyit velünk lenni amennyit kellett volna és a mamák is messze élnek! Ezzel azt akarom mondani hogy terheságyi 6 hét elég macerás lesz neki és itt lesz a lehetőség hogy segíts neki és bizonyítsd neki hogy nem csak hétvégi apuka vagy és megjön az esze!"

"Az biztos, hogy nem lehet mindent a hormonokra fogni és elnézni, mert ha nem is abban a pillanatban, de pár percen belül aki akarja észreveszi, hogy hibázott és ha visszacsinálni nem is tudja bocsánatot kér és igyekszik jobban odafigyelni. De Ő sajnos hónapok óta nem veszi észre!!!"


 Saját hozzászólásaimból:

"a babánk se nem tervezett, se nem véletlen hanem egy CSODA, egy ÉGI ajándék!

Igen,most így, hogy rákérdeztél, lehet van egy apró dolog, amiben hibás vagyok:
NEM én vagyok az az ember akivel a gyereket szerette volna és a hátralevő életét eltervezte.
Viszont ott álltam mindvégig mellette míg romjaiból feltápászkodott, emberileg megsérült és nőiességében megtépázott önbecsülését visszanyerte és most azt kapom vissza, hogy mindez neki csak nagyon kapóra jött és csak jól érezte magát velem és sosem akart többet...
Azt gondolom, én nem titkoltam, hogy tiszták és mélyek az érzéseim iránta és gyermekkel vagy gyermek nélkül kell nekem. Azt gondolom, ha ő tudta végig, hogy nem így áll hozzám, azzal, hogy épp "jól érzi magát" kissé tisztességtelen volt részt vennie a kapcsolatban és nem korábban zárni azt, külön tekintettel igen, az évtizedes barátságra.
Azt is gondolom, ha már egy ilyen felemás talajon álló kapcsolatba fogant a baba, akkor nem kellett volna talán előadni a nagyjelenetet, és összepakolva ultimátum elé állítania annak közlésekor, hogy ha nem vállalom, rögtön elmegy. Vállaltam természetesen. Maradt. Akkor. De több hónapos pokolban mégis végigvitte amit eredendően is közölhetett volna egyenesen velem.
Igen, abban is hibáztam, hogy mindig odafigyeltem, mindig a hormonokra fogtam mindent... és végsőkig toleráltam...."

"Hogy vállalta azért nem hibáztatható, hiszen ez volt élete tragédiája, hogy nem lehet anya...azt gondolom, ez érthető.
Még az is érthető lett volna, ha nehezen is, ha nem akarta volna ezt családként, együtt velem....de ő állított ultimátum elé mikor megtudta a nagy hírt és én boldogan tervezgettem kis családom életét...és körülvettem figyelemmel, szeretettel stb.... így amiképp végülis "intézte" a dolgokat, már ha ez intézési mód, az velem szemben nem volt épp "szép"..."


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése