( első rész )
"A teherbeesés pillanatától volt kedvesem úgy intézte folyamatosan, hogy engem kiiktasson és ma már egyedülálló anyaként készül a szülésre. Elmenjek-e a szüléskor a kórházba?"
Íme a folytatás... hiszen érthető mód ez megbolygat minden jó érzésű embert, és sokan élik meg gyermekükkel a másik oldalról az apa hiányát, ami mint tapasztalat, talán példa lehetne.....
Minden felmerülő gondolatot, véleményt és az empátiát, a biztatást és jó kívánságokat is köszönök!
A pszichológus gondolata felmerült bennem az anya és a kicsi érdekében is ...hiszen én is gondoltam arra, hogy az eddigi sikertelen próbálkozások miatt viselkedik így....de ezt véghezvinni nem igazán tudom.
Ezt én sem tudom elhinni, hogy vannak ilyen nők!
Az én kisfiam 6hónapos volt, amikor apuka úgy döntött, hogy ő mégiscsak még egy kicsit szeretne élni, mert már nem sokáig fiatal (31 éves volt akkor), azóta a színét sem láttuk. Sem gyerektartás, sem egy képeslap, sem egy telefon, semmi. Én teljesen egyedül maradtam, szüleim is még dolgoztak, úgyhogy ők sem tudtak segíteni, babám 8 hónaposan bölcsibe került, mert dolgoznom kellett, hogy megéljünk. A legszívszaggatóbb az volt, amikor az 5 éves kisgyerek odaállt elém és azt mondta, hogy ő idén nem kér mást karácsonyra, csak azt, hogy legyen apukája, mint a többieknek az oviban és szeresse őt. Egy 5 éves gyerek!!! nem játékot kért, vagy akármit, hanem apukát. 2 éve ráakadt az apjára facebook-on, írt neki, mire az volt a válasz, hogy "hidd el, minden nap gondolok rád, nagyon szeretlek, majd találkozunk." Azóta sem jelentkezett, de legalább a kisfiam rájött, hogy milyen ember az apja. Persze ettől nem fáj neki kevésbé.
Ezek után nem tudom elképzelni, hogy egy nő maga, saját akaratából tegye ki ennek a gyerekét. Minden követ mozgass meg, hogy ne maradj ki az életéből, és ne érezzen a babád SOHA ilyen szörnyűségeket, mint az enyém! Szívből kívánom, hogy rendeződjenek a dolgaitok!
Az én kisfiam 6hónapos volt, amikor apuka úgy döntött, hogy ő mégiscsak még egy kicsit szeretne élni, mert már nem sokáig fiatal (31 éves volt akkor), azóta a színét sem láttuk. Sem gyerektartás, sem egy képeslap, sem egy telefon, semmi. Én teljesen egyedül maradtam, szüleim is még dolgoztak, úgyhogy ők sem tudtak segíteni, babám 8 hónaposan bölcsibe került, mert dolgoznom kellett, hogy megéljünk. A legszívszaggatóbb az volt, amikor az 5 éves kisgyerek odaállt elém és azt mondta, hogy ő idén nem kér mást karácsonyra, csak azt, hogy legyen apukája, mint a többieknek az oviban és szeresse őt. Egy 5 éves gyerek!!! nem játékot kért, vagy akármit, hanem apukát. 2 éve ráakadt az apjára facebook-on, írt neki, mire az volt a válasz, hogy "hidd el, minden nap gondolok rád, nagyon szeretlek, majd találkozunk." Azóta sem jelentkezett, de legalább a kisfiam rájött, hogy milyen ember az apja. Persze ettől nem fáj neki kevésbé.
Ezek után nem tudom elképzelni, hogy egy nő maga, saját akaratából tegye ki ennek a gyerekét. Minden követ mozgass meg, hogy ne maradj ki az életéből, és ne érezzen a babád SOHA ilyen szörnyűségeket, mint az enyém! Szívből kívánom, hogy rendeződjenek a dolgaitok!
--------
Ahogy olvastam, elsőre olyasmi gondolat fogant meg bennem, hogy a
sikertelen lombik és próbálkozások után elváltak a férjétől, és mintha..
védené az állapotát tőled, azonosít a veszteséggel, mint férfit. Mintha
el tudnád ezt venni tőle, mert rettenetesen vágyhatott egy gyerekre, és
talán a kifordult anyai ösztönök miatt lehet ez.
Én megközelíteném erről az oldalról is, bár írtad, hogy kedves voltál és már rá is mentél erre, szóval nem tudom, hogy próbáltad-e, egy pszichológust viszont megérne, de ugye csak akkor, ha ő is akarja... :(
A megmozdulós megfosztós mondatodat azért elmondanám neki, hogy mindazt megadtad neki, amit most tőled elvesz...
Én megközelíteném erről az oldalról is, bár írtad, hogy kedves voltál és már rá is mentél erre, szóval nem tudom, hogy próbáltad-e, egy pszichológust viszont megérne, de ugye csak akkor, ha ő is akarja... :(
A megmozdulós megfosztós mondatodat azért elmondanám neki, hogy mindazt megadtad neki, amit most tőled elvesz...
------------
Jesszusom...nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültél kérdező.
Minden jót kívánok, remélem rendbe jönnek a dolgok!
Miközben olvastam az írásod, az járt a fejemben, hogy lehet ilyen
igazságtalan az élet? Te szeretnél a gyermeked élete része lenni, az
anyja pedig így elutasít. Én pedig már egy éve bele vagyok betegedve,
hogy a kisfiam apja nem kér belőlünk. :(
Istenigazából nem tudom, mit kéne tenned. Talán majd ha megszületik a
kisbaba, meglátja a párod, hogy ez mennyire nem egyszerű egyedül. Ha
fizikailag nem is lesz gondja az új "feladattal", de a lelki támogatás
kelleni fog neki. Érezni fogja, hogy egyedül ez nem az igazi. Ezt sajnos
tapasztalatból mondom.
Minden jót kívánok, remélem rendbe jönnek a dolgok!
------------
Basszus, ez borzalom. Még ha esetleg donornak is használt az anyuka,
ennyi idősen már tudhatná, hogy egy gyereknek nem csak anyukára van
szüksége, hanem bizony az apukájára is. Valamint a gyerkőc születése
után nem kis segítség, ha van valaki, akire lehet támaszkodni. Még ha
nem is szeretne veled kapcsolatot, akkor is lehetne ezt normálisan
csinálni.
A pszichológust én is ajánlom. És ami fontos: próbálj mellette/mellettük lenni, ha megszületett a pici. Követni fogom a blogot, és remélem, minden jól alakul majd.
A pszichológust én is ajánlom. És ami fontos: próbálj mellette/mellettük lenni, ha megszületett a pici. Követni fogom a blogot, és remélem, minden jól alakul majd.
------------
Első vagyok.
Fiam most 2 éves, 3 hós kora óta "nincs apukája".
Ő elég nehezen éli ezt meg, hiába próbálok mindent megadni neki, mindenféle téren....
Neki minden férfi 2 kedves szó után apa, és bújik hozzá, mondja hogy szeri... Szívem szakad meg ilyenkor.
Nem mondtam neki soha hogy apa így vagy úgy, de borzalmasan okosak, látja más kisgyerekektől hogy apának szólít valakit ( pl a játszótéren) akkor ő is bepróbálkozik.
Bátyám minden hétvégén jön hozzá, már tudja hogy ő nem apa, de számára mint egyetlen férfiszerep ő a kisisten.
Persze ez nem törvényszerű minden gyermeknél, enyém valószínűleg apás lenne :(
Fiam most 2 éves, 3 hós kora óta "nincs apukája".
Ő elég nehezen éli ezt meg, hiába próbálok mindent megadni neki, mindenféle téren....
Neki minden férfi 2 kedves szó után apa, és bújik hozzá, mondja hogy szeri... Szívem szakad meg ilyenkor.
Nem mondtam neki soha hogy apa így vagy úgy, de borzalmasan okosak, látja más kisgyerekektől hogy apának szólít valakit ( pl a játszótéren) akkor ő is bepróbálkozik.
Bátyám minden hétvégén jön hozzá, már tudja hogy ő nem apa, de számára mint egyetlen férfiszerep ő a kisisten.
Persze ez nem törvényszerű minden gyermeknél, enyém valószínűleg apás lenne :(
További fórumhozzászólásokból:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése